2011. december 1., csütörtök

The secret circle


Ezzel a sorozattal angliai útjaim során ismerkedtem meg. Amíg a párom dolgozott, órákat ültem a tévé előtt, a szememet a képernyőre tapasztottam és szívtam magamba a tipikus brit tévé kreálmányait. Ez azonban egy amerikai sorozat, na persze, hogy megtetszett.

Kisgyermekkorom óta vonzódom a misztikus dolgokhoz. Már 10 éves koromban szellemtörténeteket írtam, annak ellenére, hogy anyukám igyekezett elterelni az efféle „nem gyereknek való” mezőkről.

Mégsem tudtam ellenállni a misztikum csábításának, így tömérdek fantasy könyvet és filmet tettem magamévá, kutattam a témában különböző honlapokon, olvastam, írtam és rengeteg ezzel foglakozó filmet néztem.

Ez a sorozat először azért tetszett meg, mert az angol úriembernek, aki reklámozta annyira kellemes hangja volt, hogy egyből bogarat ültetett a fülembe. Aztán egyre többet láttam a reklámot, és egyre inkább úgy éreztem, hogy ezt a sorozatot nekem meg kell néznem. Természetesen szó nem lehetett arról, hogy magyarul nézzem. Minden filmet, sorozatot eredeti nyelven szeretek nézni. A felirat sem nekem való, főleg akkor nem, mikor lényegesen eltér a valós szövegtől és perceket elvesz az életemből, hogy ezen bosszankodom.
Mivel imádom az angolt és egyébként is szeretném magam még jobban fejleszteni belőle összekötöttem a kellemeset a hasznossal és elkezdtem nézni ezt a sorozatot.

A történet bonyolult, nagyon kell figyelni, hogy az ember jól össze tudja kapcsolni, hogy mi miért történik. Talán rosszul fejeztem ki magamat. Nem is bonyolultnak, inkább szövevényesnek mondanám, de persze közel sem egyezik meg a szappanoperák sivár túlbonyolítottságával.

A sorozatról: 

A főszereplő lány Cassie egy tipikus amerikai tinédzser. Az anyjával élt, az apja (aki szintén boszorkány volt) meghalt egy tűzben, még a lány születése előtt. Az anyja, elmenekült a kislánnyal a városból, mert Cassie egy erős vérvonal egyetlen leszármazottja, amiről már azt hitték, rég kiirtották.
Így Cassie csak az anyja halála után szembesül azzal, hogy ki is ő valójában. A nagymamájához költözik, rátalálnak a boszorkányok és vele végre teljes lesz a kör. Így létrehozzák a kört, melynek következtében boszorkányvadászok tucatjait szabadítják a nyakukba.

A sorozatban van egy tipikus karakter Jake, aki boszorkány, (a szülei abban a tűzben haltak meg, mint amelyikben Cassie apja is életét vesztette) boszorkányvadászokkal van. Egészen addig, amíg bele nem szeret Cassie-be.
Innentől bonyolódik a történet, szerelmi háromszögek alakulnak ki, közben emberek halnak meg, boszorkányvadászok erednek a boszorkák nyomába és a 6 fiatal a szüleik által elkövetett hibákért is vezekel. Emellett piszkos titkokat fedeznek fel a szüleik múltjából. Minden összefügg mindennek, minden szál Cassie-hez vezet. Mindenki őt akarja megszerezni és megölni.

Ezt a nézők tökéletesen tudják, de a szereplők a történetben semmivel sincsenek tisztában. Ez teszi izgalmassá az egészet.
A főbb szereplőket zsánernek mondanám, Jake-et pedig karakternek tartom.

Hogy mi fogott meg benn igazán:

Mikor elkezdtem nézni még körülbelül két része készült el (tehát annyira nem voltam lemaradva). A világ amit L. J. Smith létrehozott magával ragadott, segített kilépni a hétköznapok szürkeségéből, megnevettetett, izgalmas volt, lekötötte a figyelmemet. A szerelmi háromszögek, a régi titkok, az, hogy minden össze függött mindennel, mégis a szereplőknek nem estek le a dolgok külön élvezetessé tette a sorozatot. Emellett azonosulni tudtam a szereplőkkel, mivel korban ott körül vannak, mint én. 

Látványvilága:

Ami nagyon fontos még, a sorozat látványvilága. Az eddigi kedvenc részem a sorozatból az, amikor Cassie először varázsol. /"A drop of water as light as air"/ Olyan romantikusan és látványosan csinálták meg, hogy aki nem ismeri a sorozatot, de szereti az efféle történeteket ennek a jelenetnek a hatására biztosan elkezdi majd nézni. 

Ami emeli az értékét:

Ami még külön izgalmassá teszi számomra, hogy regényadaptációról van szó és mivel olvasni is imádok végre rávettem magamat, hogy elolvassak egy angol könyvet. Emellett angolul nézek rengeteg sorozatot és szerencsére egyre biztosabb a tudásom. 

Mivel én nem vagyok nagy tévénéző nekem tényleg csak ez adja a szórakozást, hogy tanulok közben, hogy látványos, romantikus és mindenek előtt misztikus. 

Annyit még hozzá tennék, hogy az ún: "theme song"-tól kiráz a hideg, főként mikor egy-egy izgalmasabb helyzetben bevágják. 

Eközben pedig nagyon szépnek tartom magát a dallamot. Illik a történethez.



Gyerekeknek nem ajánlanám, mert vannak olyan részek, amelyektől még én is megijedtem. Ugyan akkor egyfajta vágyat is ad az embernek egy másabb, hétköznapitól különböző életre. 

2011. október 27., csütörtök

Online profil

Azt mondják, napjainkra ellustultak az emberek. Valóban igaz lenne ez a megállapítás?

Igaz, a gépek sokat segítenek a mindennapi életben, de tényleg lustává váltunk volna, vagy csak egészen más dolgokra fordítunk energiát? Gondoljunk csak bele, a telefonunk (sokszor több is) folyton csörög. SMS-t kapunk, közben interneten valamelyik közösségi oldalon olvassuk az „üzenő fali" bejegyzésünket, miközben egy új lapon e-mailt írunk, a tálcán pedig villog az MSN, a Skype és kapjuk az üzenetet a barátainktól. Ehhez még hozzá jön a háttérzajként szóló tévé vagy rádió. Azaz, több az információ, mint amennyit képesek vagyunk befogadni és kezelni. Ide-oda kapkodunk, fél füllel a telefonon lógunk, miközben a facebook-profilunkon kommentáljuk a barátaink fotóit – még a végén megsértődik valamelyik, ha elmulasszuk ezt megtenni – közben pedig próbálunk válaszolni a tömérdek mennyiségű üzenetre is, ami a másodperc tört része alatt beérkezik. E közben kétségbeesetten gépeljük a szakdolgozatunkat, vagy jobb esetben egy „egyszerű" szemináriumi dolgozatot, már ha képesek vagyunk egy értelmes mondatot összehozni, a megosztott figyelem miatt.

 Mindannyian információk vagyunk, és mindenből információ lett. Erről eszembe jutott, hogy öcsém, ironikusan gyakran mondogatja, „Akinek nincs facebook-profilja, az nem is létezik".

Úgy hiszem, vannak azért még kivételek. Hihetetlennek hangzik, de még nekünk, a XXI. század gyermekeinek is van igényünk elmerülni a művészetek világában. Olyan ez, mintha menekülnénk a felgyorsult, leegyszerűsített, mégis valahol túlbonyolított világból, ahol nem tudunk elrejtőzni, ahol mindig közszemlére vagyunk téve, mint egy médiasztár. Ha valami fáj, ha szomorúak vagy betegek vagyunk, akkor sincs nyugtunk, hiszen amint online-á válunk vagy bekapcsoljuk a telefonunkat, máris üzenetek hada áraszt el minket. Azonban, ha pár napra is hátat fordítunk ennek a világnak, akkor egyfajta kitaszítottakká válunk. Úgy hat, mintha a való életben kihagytunk volna egy századot.

Ezek a sokszor zavaró dolgok teljes egészében életünk részévé vállnak, és nem vesszük észre, menyire függünk tőlük. Ha a gép egész nap megy, nem mindig vágyakozunk elé ülni, de ha csak egy napra vagy csak pár óra elmegy az internet, úgy érezzük, összedőlt a világ, kétségbeesünk, dühbe gurulunk. Ez a helyzet a mobiltelefonokkal is, ha nálunk van, rá-rá pillantunk, de különösebben nem foglalkozunk vele. Ha viszont véletlenül lemerül, a legtöbben idegesek lesznek, nem képesek szabadulni a tudattól, hogy nem tudják őket elérni, ha „fontos" ügyben keresik, vagy ők nem tudnak kapcsolatba lépni azzal, akivel szeretnének. Van, hogy kívánjuk a csöndet, a nyugalmat, mégis amint megkapjuk, megijedünk és esetlenné válunk, hiszen összeomlik az a fajta létezés, amit ismerünk. 

Különös világ ez, amiben mindenki olyan képet festhet magáról, amilyet szeretne. Talán ezért is függünk tőle annyira. De megéri fenntartani az általunk mutatni kívánt túl photoshop-olt látszatot? Hiszen, a való életben nem létezik a Facebook „mágikus" ereje, és a szépen megfogalmazott SMS sem segít. Az igazi életben úgy és akként kell élnünk, ahogy és akinek születtünk. 

2011. október 14., péntek

Indulás

Szia kedves Olvasó!

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem média szakos hallgatója vagyok. Ebben a tanévben (reményeim szerint) megkapom a várva várt kemény fedelest, mint újságíró. :)
Ezt a blogot Médiaelemzés órára hoztam létre. Itt szeretném  az internet adta lehetőségeket kihasználva közvetíteni felétek azt, hogy mit gondolok a világról, amiben élünk, hogy milyen módon értelmezem.
Többet nem is mondok, hiszen annyi mindent tudnék még írni, de a bevezető szöveg sorokon át tartó ragozása helyett inkább posztolok, hogy megmutassam mire is gondoltam :)

Jó szórakozást.